SOS-TELEFONOK
Az SOS telefont olyan nőknek (de más egyéneknek is) szánták, akik erőszakkal szembesültek, ezért támogatással és információval biztosítják azokat a módokat, amelyekkel megvédhetik önmagukat és bejelenthetik az erőszakot.
A SOS-telefont tárcsázó személy kívánsága szerint maradhat névtelen, nem kell nevet, kapcsolattartó adatokat megadnia.
Az SOS-telefon támogatást és információt nyújt a partneri kapcsolatokban előforduló erőszakkal szembeni védelemről.
Lakhelyétől függetlenül bármelyik SOS-telefont hívhatja.
Az SOS-telefon személyzete képzett önkéntesekből és különböző területekre szakosodott szakemberekből (pszichológus, jogász, orvos stb.) áll össze, akik Önt meghallgatják, lelki támogatást és információt nyújtanak Önnek az erőszakból való kilépése tekintetében. Azért vannak, hogy támogassák döntéseit és segítsenek, hogy kilépjen az erőszak köréből!
Az SOS-telefon személyzete jól tájékozott a partnerkapcsolatokban előforduló erőszakkal kapcsolatos jogokról, az egészségügyre, jogra és szociális védelemre vonatkozó jogokról és ismeri az eljárásokat, amelyeket a családon belüli erőszak megelőzésével és a vele szembeni védelemmel foglalkozó intézmények és szervezetek tesznek meg.
Az SOS-telefonok információkat biztosíthatnak Önnek azokról az intézményekről, amelyeknek az erőszakot be lehet jelenteni, hol és mely telefonszámokon lehet ezt megtenni.
Biztonság:
Ha telefonon kér segítséget, használjon nyilvános készüléket vagy az otthonán kívüli készüléket. Pillanatnyi bántalmazás esetében, hívja a 92- es számot, a rendőrséget. Próbálja megtudni, hol van a legközelebbi telefon, hogy ebben a helyzetben minél előbb segítségért folyamodhasson.
Biztonságának fokozására, amikor az SOS-telefont hívja:
- Tartsa szem előtt, ha az otthonában levő telefonkészüléket használja, a hívott telefonszám elérhető bántalmazója számára a havi telefonszámla lekérdezésnél. Ha el is hagyta bántalmazóját a havi jelentés beérkezéséig, bántalmazója követheti a telefonszámokat, amelyeken segítséget kért.
- Próbálja meg biztosítani mobil telefonját. Fontolja meg annak lehetőségét, hogy saját pre-paid telefont szerez be, amelyről bántalmazója nem fog tudni és amelyről a bizalmas jellegű hívásokat lebonyolíthatja.
- Kerülje a vezeték nélküli telefonokat: ha a saját otthoni telefonjáról hív, ha van, használjon vezetékes telefont, ne vezeték nélkülit vagy mobilt. A vezetékes telefonkészülékekről történő hívás helyét nehezebb megtalálni és figyelemmel kísérni.
SOS Női Központ
Az SOS Női Központ (régebben SOS-telefon erőszak áldozatául esett nők és gyermekek számára fenntartott telefon Újvidéken) nem kormányzati nonprofit szervezet, amely a társadalomban előforduló erőszak megelőzésével és következményeivel foglalkozik, különös tekintettel a családon belüli erőszakra. Szervezetünk az Újvidéki Női Központ projektumaként jött létre 2004. október 27-én.
Az SOS Női Központban kb. 40 önkéntes dolgozik, főként pszichológia, pedagógia és jog szakos egyetemi hallgatók és abszolvensek, az idéntől kezdve pedig orvostanhallgatók is.
Az SOS Női Központ munkaideje minden nap 18-22 óra, telefonszámuk pedig 021/422-740. Ebben az időszakban a telefonhívásokra külön képzett önkénteseink jelentkeznek és a beszélgetés során ingyenes tájékoztató jellegű érzelmi és pszichoszociális támogatást nyújtanak a rászorulóknak. Elérhetők az sos.telefon@gmail.com, e-mail címen, ettől az évtől kezdve pedig van honlapunk is: www.sosns.org.rs, melynek révén szintén hozzánk fordulhatnak. A Facebook közösségi oldalon van aktív profilunk is, és ez még egy lehetőség, hogy megkereshessenek minket.
Az SOS Női Központ tevékenységi körébe sorolja az erőszakkel szembesült nőkkel való személyes találkozásokat. Ezeket a szintén ingyenes találkozásokon a hivatásos képzésben részesült tanácsadóink vannak jelen, és telefonon kell időpontot kérni (az azonos telefonszámon és időpontban).
Már négy éve gyakoroljuk a kortárs képzést az adoleszcensekkel interaktív műhelymunka keretében, amelyet Vajdaság-szerte, de nemrégtől Szerbiában is az általános és középiskolákban alkalmazunk. Ezek a fiatalok körében és a adoleszcensek kapcsolataiban az erőszak elsődleges megelőzését képező műhelymunkákat szintén képzett előadóink vezetik.
Az SOS Női Központnak van PR-csapata is, amely évente néhány alkalommal utcai akciók és médiaszereplés formájában szervez promóciókat az embereknek a családok belüli erőszakra vonatkozó ismereteinek bővítése céljából.
Telefonunkra évente 400-tól 600-an jelentkeznek. Hívások érkeztek Újvidékről, Vajdaságból, Szerbiából, Montenegróból és Bosznia-Hercegovinából.
Mindez idő alatt a Tartományi Munka, Foglalkoztatásügyi és Nemi Egyenjogúsággal Foglalkozó Titkárság támogatott minket. Protokollt írtunk alá az újvidéki Szociális Központtal, irodánk a Központ helyiségeiben van.
Női Alternatíva Nem Kormányzati Szervezet, Zombor
A zombori Női Alternatíva civil szervezet 2001-ben indította meg az erőszak és a hátrányos megkülönböztetés egyéb formáinak áldozatul esett nők számára a segélykérő telefonszolgálatot, amely a megalakulásának éve is. A zombori Női Alternatíva tíz éve ingyenes telefonos segítséget nyújt az erőszakot elszenvedett nők számára. Több mint kétezer nő keresett ilyen jellegű segítséget. Hívások érkeznek a zombori község területéről, de távolabbról is.
A telefon munkaideje munkanapon 16-tól 22 óráig tart.
A telefonhívásokra a zombori Női Alternatíva civil szervezet tagjai, képzett szakemberek válaszolnak.
A bevont szakemberek beosztása a következő:
- hétfő, csütörtök és péntek – PSZICHOLÓGUSOK
- szerda – NEUROPSZICHIÁTER SZAKORVOS
- kedd – JOGÁSZ
Az SOS segélykérő telefon kísérő szolgáltatása az EGYÉNI TANÁCSADÁS, amelynek során az ügyfelek kérésére pszichológus, jogász vagy orvos közvetlenül nyújt egyéni szakmai segítséget. Leggyakrabban ezeknek a szakembereknek a véleménycseréjére, együttműködésére és interdiszciplináris megközelítésére van szükség, mert a probléma összetett és gyakran csak feltételesen kapcsolódik a fő segítség egyik területéhez.
Munkája során az SOS-telefon és a kísérő tanácsadás együttműködnek és szükség szerint közvetítenek az ügyfél és más fontos intézmények és a környezetben levő szolgálatok között a hivatásbeli etikával összhangban.
A HIVATÁSBELI MUNKAKÖRI ETIKA AZ SOS-TELEFON esetében a hozzájuk forduló személyek számára névtelenséget biztosít, adataikat titokban tartja, és kérésükkel diszkréten bánik, egyidejűleg pedig biztosítja az ügyfelekkel szembeni szabványos szakmaiságot, hozzáférhetőséget és a róluk való gondoskodás etikáját.
Az erőszakot átélt nők a különféle válságos családi és más szociális helyzetekben a problémák egész spektrumával kapcsolatban hívnak. Minden alkalmazott pszichológia, jogi vagy egészségügyi szakember bátorítja a nőket, hogy ne szégyelljék magukat, ne érezzék magukat bűnösnek, és nyíltan beszéljenek a gondjaikról, amelyekkel ők vagy hozzájuk közel álló személyek szembesülnek, támogatják őket, hogy ne tűrjék az erőszakot, a szexuális bántalmazást, a mobbingot és alapvető emberi jogaik figyelmen kívül hagyásának egyéb formáit, mert joguk van a védelemhez és a méltóságteljes élethez.
Ez üzenet számukra, hogy megértik, elfogadják, becsülik őket, és segíteni szeretnének nekik, hogy kilábaljanak a bajból és a szenvedésből.
A jogásznők ingyenes jogsegélyt nyújtanak azoknak, akiknek csorbulnak a jogaik. Segítenek nekik, hogy felismerjék a hátrányos megkülönböztetés formáit, veszélyeztetettségüket, és irányítják őket, hogyan érvényesítsék vagyonjogi, gazdasági, szülői és egyéb jogaikat.
A pszichológusnők bátorítják őket, hogy kifejezésre juttathassák szükségleteiket, véleményüket, érzelmeiket, érzelmi stabilitást érjenek el a válságos helyzetekben, és megelőzzék a problémákat, majd döntéseket hozzanak és válasszanak saját és családjuk javait szolgálva. Ezt a nők abbéli erősítésével végzik, hogy újból visszanyerjék önbizalmukat és az életbe vetett hitüket, valamint más embereket, hogy másként viszonyuljanak a gondjaikkal, konzultációk, tanácskozások és pszichoterápia útján.
A neuropszichiáter szakorvos a telefonos vagy egyéni tanácsadás során felméri a szexuális, pszichikai, gazdasági vagy egyéb bántalmazási formákkal szembesülő személy védelme és ápolása tekintetében szükséges alapvető egészségügyi mutatókat, és megelőző egészségvédelmet alkalmaz.
Nőtámogató Központ, Nagykikindai Polgári Egyesület, Nagykikinda, Vajdaság, Szerbia
A bántalmazással szembesült nők számára jogi és pszichoszociális segítséget nyújtó tanácsadó a Női Támogató Központ keretében ingyenes szociális szolgáltatást nyújt minden nő számára a Nagykikindai község területén.
A Tanácsadó telefonszáma: 0800 10 10 10.
Munkaideje: 10-16 óráig tart (munkanapon). Ennek a számnak a hívása díjmentes vezetékes telefonról és mobil telefonról.
A segítségre szoruló nők eljöhetnek személyesen a tanácsadóba, vagy felhívhatják telefonon. A tanácsadó szakmunkatársainak szánt kérdést ezen za oldalon tehetik fel podrska1@open.telekom.rs.
A tanácsadó a következő szolgáltatásokat nyújtja:
Jogsegély segíti:
- a jogrendszerünk nyújtotta jogok és lehetőségek megismerését (Családjogi törvény, Büntetőtörvénykönyv, Munkatörvénykönyv stb.)
- a bírósági eljárás megindítását megkönnyítő dokumentumok és bizonyítékok (akár büntetőjogi, szabálysértési vagy peres) összegyűjtésében nyújtott segítséget és a keresetlevél vagy a beadvány megírását
- az igénybe vevőknek a nagykikindai községi ingyenes jogsegélyszolgálattal való kapcsolatteremtését
Szociális tanácsadás
- átfogó információt nyújt a nőknek a szociális védelem területéről és e jogok érvényesítési módjáról (családjog, egyszeri segélyre való jog stb.)
- informál a biztonságos házban/menedékben való elhelyezés lehetőségeiről, ha erre szükség mutatkozik
- segít a szociális és egyéb jogok érvényeséhez szükséges iratok összegyűjtésében
Pszichológiai tanácsadás
A szolgáltatáson egyéni tanácsadás és tapasztalati asszertív csapattréning értendő. A tanácsadó munka célja a gondolatok és érzelmek szabad kifejezése céljából nyújtott lelki támogatás és bátorítás, a illető nő pszichikai állapotának javítása érdekében.
Asszertív tréning
A csoportos tréningek célja a saját jogaik védelmében való jártasság megszerzése és a vélemény, érzelmek és meggyőződés közvetlen, őszinte és megfelelő módon, a másik egyén jogainak veszélyeztetése nélküli kifejezése.
Kísérjenek bennünket figyelemmel a hálózaton.
Youtube