A PROJEKTRŐL

Vajdaság AT Képviselőháza 2008-ban elfogadta A 2008-2012. évi Stratégiát Vajdaságban a családon belüli erőszaktól és egyéb nemi alapú erőszaktól való védelemről. A Stratégia volt az első stratégiai dokumentum a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelemben, nem csupán Vajdaság Autonóm Tartományban, hanem a Szerb Köztársaságban is.

Az Egyesült Nemzetek a nőkkel szembeni erőszakot megakadályozó alapja támogatásának köszönhetően lehetőségünk volt a Stratégia azonnali végrehajtásának megkezdésére, közvetlenül elfogadásának napját követően. Megkezdtük és folytatjuk a nők elleni erőszakot visszaszorító átfogó rendszer létrehozását – egy olyan rendszert, melyben az intézményekben hivatásszerűen foglalkoztatottak a nőket az erőszaktól való lehető legjobb védelemben részesítik, egy olyan rendszert, melyben a nők értesülnek jogaikról és a támogatás fajtáiról, melyre számíthatnak. Kitűzött célunk, hogy Vajdaság Autonóm Tartományban létrehozzuk a nulla toleranciát a családon belüli erőszakra, valamint a nemi alapú minden egyéb fajta erőszakra vonatkozóan, melyek az emberi alapjogok megszegésének minősülnek. Ennek megvalósítása érdekében valamennyi 45 vajdasági községben ténykedtünk, több mint kétszáz képzést szerveztünk meg a szociális központok, a rendőrség, a bíróságok, az ügyészségek, az egészségügyi szervezetek, az iskolarendszer és a nőszervezetek szinte háromezer hivatásos foglalkoztatottjának részvételével. Kampányokat szerveztünk, hogy megváltoztassuk a patriarkális felfogásokat és elterjedt sztereotípiákat , melyek még mindig igazolják a férfiak nőkkel szembeni erőszakát. Egész Vajdaság Autonóm Tartomány területén foglalkoztunk a fiatalokkal is, a jövőbeni erőszak megakadályozásának céljából. Kutatásokat folytattunk, hogy minél jobban áttekintsük Vajdaság Autonóm Tartományban élő nőkkel szembeni erőszak sajátosságait, annak érdekében, hogy tevékenységünk konkrét információkon és Vajdaság Autonóm Tartományban élő nők konkrét szükségletein alapuljon. Egész idő alatt az intézmények behálózásával foglakoztunk, mert hisszük, hogy csak az ilyen, átfogó rendszer adhat megfelelő választ arra tényre, mely szerint minden harmadik vajdasági nő testi, és minden második pszichikai erőszaknak volt kitéve. A megtett összes tevékenység ellenére, még sem volt megszüntethető a nőkkel szembeni erőszak. Feltétlenül tovább kell küzdenünk, erre figyelmeztet bennünket a tíz nő, akit Vajdaság Autonóm Tartományban 2013. folyamán a partnere ölt meg.

Az elért eredmények alapján a Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatási és Nemek Egyenjogúságával Foglalkozó Titkárság 2013-ban Vajdaság területére illetékes partner lett a családon belüli erőszakra való integrált válasz szerbiai projekt keretében, amely projektet az UNDP, UNICEF és UN Njomen valósítja meg a Munka és Szociálpolitikai Minisztériummal és az Oktatási, Tudományi Technológiai Fejlesztési Minisztériummal együttműködésben.

A legjelentősebb tevékenységek a családon belüli erőszakra való integrált válasz szerbiai projekt keretében az alábbiakat célozzák:

  • támogatás a partneri viszonyokban előforduló bonyolult erőszakesetekben valamennyi helyi szintű mérvadó intézmény és szervezet együttműködésében Vajdaság AT területén található tíz kiválasztott községben (Nagybecskerek, Törökbecse, Versec, Pancsova, Kevevára, Mitrovica, Ürög, Magyarkanizsa, Apatin, Topolya és Kishegyes)
  • egyezmények kidolgozása vagy felülvizsgálata a közösség valamennyi szolgálatának együttműködésével A családon belüli és a partneri kapcsolatokban való erőszak eseteiben az intézmények, szervek és szervezetek eljárásáról és együttműködéséről szóló általános és külön protokollokkal összhangban, melyet a helyi egyezmények fejlesztése során irányoztak elő 2013. végéig
  • a családon belüli erőszak megelőzésére és attól való védelemre vonatkozó alap- és szakosított edukációk szervezése a szolgálatok szükségleteivel összhangban
  • az új stratégia kidolgozása Vajdaságban a családon belüli erőszaktól és egyéb nemi alapú erőszaktól való védelemre
  • program kidolgozása az erőszakot túlélő nők gazdasági erősítésére
  • program kidolgozása a sebezhető csoportokhoz tartozó nők: romákkal, fogyatékkal élő nőkkel, vidéki környezetből származó nőkkel szembeni erőszak megelőzése és védelme. megelőzésére